udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 283 találat lapozás: 1-30 | 31-60 ... 271-283

Névmutató: Kodály Zoltán

0. szeptember 22.

Az első húsz év (Megjelent)
Fennállásának huszadik évfordulóját egy könyv kiadásával is ünnepli a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, amelyet ma 18 órakor mutatnak be a Székely Nemzeti Múzeumban. Fekete Réka Táncbeszéd című beszélgetőkönyvében közel negyvenen vallanak az együttes munkájáról.
Tegnap hivatalosan is elkezdődött a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes hat napon át tartó huszadik születésnapi ünnepsége a Székely Nemzeti Múzeumban — mert ha e két évtized alatt nem került saját székházuk, méltó helyet kellett találniuk a sokakat vonzó rendezvénynek — az együttes fennállása óta tartott bemutatói, az általuk szervezett különféle találkozók plakátjaiból, illetve az utóbbi években a Henning János által a táncegyüttes és az M Stúdió előadásairól készített fotókból nyílott kiállítással. Huszadik születésnapját ünnepli a Háromszék Táncegyüttes, de gyökerei a vadrózsás időkbe, az erdélyi nagyvárosokból a Székelyföldre kiszorított táncházas évekre nyúlnak vissza, ezt a köszöntőbeszédeket mondók mindenike — Vargha Mihály múzeumigazgató, Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes vezetője, Tamás Sándor, a társulatot fenntartó megyei önkormányzat elnöke — hangsúlyozta. Miként azt is, hogy ha húsz évekkel ezelőtt műfajon belüli rendszerváltást hozott az együttes, most egy korszak zárult le a társulat életében — s természetszerűleg újabb kezdődik. Addig is a járd ki, lábam, járd ki most jegyében nagyszerű koncerttel zárult a tegnapi este, Gázsa és zenekara húzta a talpalávalót, s táncra perdült a rozsdás csontú egykori táncházastól az alig totyogó utánpótlásig mindenki.
Táncbeszéd
(részlet a könyv előszavából)
Szomjunkat olthatjuk, ha vizet iszunk, de azt a természetes éhséget, mely hagyományos népi kultúránk megismerésére irányul, csak az csillapíthatja, ha minél közelebb kerülünk hozzá. Ennek a gondolatnak legszebb és legtalálóbb megfogalmazását Kodály Zoltántól ismerjük, aki szerint: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” Egy évforduló ürügyén éppen erről az igyekezetről tartom érdemesnek szólni, miszerint egy nemzedék úgy kezdett hozzá a kodályi gondolat érvényesítéséhez, hogy először megszerezte magának a népzenéből és néptáncból fakadó életérzést, majd rájött, annyira jól érzi magát benne, hogy ennek a kultúrának a művelése, tanítása és további megismerésére irányuló törekvése életformájává vált. A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes létrehozásában ugyan szerepet játszott az is, hogy alakulása egybeesett az 1989 utáni szellemi nyitással, de megvalósítása nem lett volna lehetséges, illetve nem azt az irányt vette volna, ami valóban az értéket képviseli, ha nincsenek olyan fiatalok, akik az 1970-es évek végén alakult táncházakban, falujárások alkalmával már korábban megmártóztak a hagyományos népi kultúra szépségeiben és rejtelmeiben, megfertőződtek apáink zenéjével, táncával, és megérezték azt a szomjúságoltó érzést, amiről előbb szóltam. (...)
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

1992. június 11.

Amikor 1971-ben /majd 1973-ban Budapesten/ megjelent Kallós Zoltán gyűjtése, a Balladák könyve, az idősebb generáció megkönnyebbüléssel üdvözölte, látva, hogy nem vész a semmibe az a kincs, ami útraindította egykor Bartók Bélát és Kodály Zoltánt is. Kallós Zoltán munkája főcíme alá odajegyezte: "Élő erdélyi és moldvai magyar népballadák." A legfontosabb tehát, hogy: élő. Ezzel nem fejezte be munkáját. Járja továbbra is az erdélyi és moldvai falvakat. /Szendrei Lőrinc: Balladák népe között. Kallós Zoltán: A hagyományaink nélkül elveszünk magunk is. = Magyar Nemzet, jún. 11./

1993. július 10.

A Bihar megyei tanács elővette a több mint egy esztendeje félretett témát, az utcák elnevezését, először a vidéki városokról tárgyaltak. Érmihályfalván a szélsőséges román pártok képviselői tiltakozása ellenére sikerült magyar utcanevek jóváhagyását elérni, így lesz Kodály Zoltán, Petőfi Sándor, Arany János, Jókai Mór stb. utca. Nagyszalontán lesz Petőfi Sándor és Bocskai István utca. Nagyvárad utcaneveinek vitája még várat magára. /Barabás Zoltán: A mi bőrünkre /is/ megy a játszma! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 10-11./

1995. november 2.

A Bethlen Gábor Alapítvány nov. 2-án tizedik alkalommal ítélte oda jeles közép-európai személyiségeknek a Bethlen Gábor-díjat, melyet ezúttal Kiss Ferenc budapesti irodalomtörténésznek, Lászlóffy Aladár kolozsvári költőnek és a Dél-Tirolban, Bozenben élő dr. Christoph Pan professzornak, a FUEV elnökének adományoztak. A Bethlen Gábor Alapítvány gondolatát Illyés Gyula vetette fel 1979-ben, amikor Magyarországban jogi személyként még egyetlen alapítvány sem létezett, emlékezett a kezdetre Márton János, az alapítvány kuratóriumának elnöke. 1979-ben Illyés kezdeményezésére hatvanöt író, tudós, művész, orvos, mezőgazdász határozta el az alapítvány létrehozását, amelyhez hamarosan huszonegy közéleti személyiség csatlakozott. A jóváhagyásra azonban évekig kellett várni, az engedély csak 1985-ben született meg, ekkor megalakult a kuratórium, tagjai voltak: Juhász Gyula történész, Király Tibor jogász, Kiss Ferenc irodalomtörténész, Szabó Sándor orvos, Vekerdi József tudománytörténész, az elnöki tisztet Márton János töltötte be. Később bővült a kuratórium többek között Für Lajossal, Kodolányi Gyulával, az alapítvány titkára Nagy Gáspár. Az induláskor az alapító összeget Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Kodály Zoltánné és Németh Lászlóné ajánlotta fel. Az alapító levél szerint azokat az vállalkozásokat akarták támogatni, "melyek a magyarság történelme során felhalmozott értékeit tudatosítják, hitelesen értelmezik, őrzik és gyarapítják, s amelyek e térség népeinek megbékélését elősegíthetik." Az eddig díjazott harmincnégy személyből mindössze hat magyar állampolgár. A külföldi díjazottak kétharmada határokon kívül élő magyar kisebbségi. Az első díjat 1986-ban Domokos Pál Péter kapta, aki a moldvai csángók kutatásában alkotott maradandót, Szabó T. Attila kolozsvári nyelvészprofesszor, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár összeállítója posztumusz díjazott. Díjazott volt még többek között Sütő András marosvásárhelyi, Dobos László, Turczel Lajos, Koncsol László pozsonyi, Borbándi Gyula németországi író, Szőcs Géza kolozsvári és Sulyok Vince oslói költő. A határon túli magyar politikusok közül megkapta a díjat az erdélyi Király Károly, a felvidéki Duray Miklós és Janics Kálmán, a könyvkiadók közül Püski Sándor, illetve a németországi Molnár János. A nem magyar díjazottak között van Marius Tabacu kolozsvári román műfordító. - Az alapítvány más díjakat is kiad, így a Márton Áron-díjat, melyet eddig 23 személy, illetve 24 szervezet vehetett át. 1990 óta létezik a Tamási Áron-díj, ezt eddig többek között Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész, a vajdasági hertelendyfalvi Tamási Áron Székely-Magyar Egyesület, Marosi Ildikó marosvásárhelyi irodalomtörténész vehette át. A dr. Menzel Katalin orvosi ösztöndíjat eddig közel száz, határokon túlról érkezett magyar orvostanhallgató kapta, akik továbbképzésre érkeznek. /Magyar Nemzet, nov. 3./

1997. március 4.

Kodály Zoltán halálának 30. évfordulója alkalmából a Romániai Magyar Zenetársaság /RMZT/ Kodály-emléknapokat rendez márc. 9-15-e között, jelentette be Demény Attila, az RMZT elnöke. Az emléknapok védnöke a Magyarok Világszövetsége, valamint Kodály Zoltánné Pécely Sarolta és Ujfalussy József akadémikus. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 5./

1997. március 5.

Kodály Zoltán Emléknapokat rendez március 9-15. között a nagy magyar zeneszerző és zenepedagógus halálának 30. évfordulója alkalmából a kolozsvári székhelyű Romániai Magyar Zenetársaság. A jubileumi rendezvénysorozat keretében koncertekkel, operaelőadásokkal, tudományos értekezlettel, Kodály pedagógiai életművét bemutató előadásokkal emlékeznek a világhírű magyar zeneszerzőre. A rendezvény védnökei a Magyarok Világszövetsége, Kodály Zoltánné Péczely Sarolta és Ujfalussy József akadémikus. A Kolozsvári Állami Magyar Opera előadásában közönség elé kerül Kodály Székely fonója, Háry Jánosa, a Psalmus Hungaricus és a Budavári Te Deum erdélyi ősbemutatóként. Az előadásokra a Kolozsvári Állami Magyar Operában, a Szent Mihály templomban, a Protestáns Teológián, a Kossuth Lajos utcai Unitárius templomban, a Bethlen Kata Diakóniai Központban, a Györkös Mányi Albert Emlékházban és a Gh. Dima Zeneakadémián kerül sor. A Kodály Emléknapok záróhangversenye szerencsésen egybeesik március 15-ével. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 6., 981. sz./

1997. március 8.

Márc. 9-én Kolozsváron, a Protestáns Teológia dísztermében ünnepélyesen megnyitották a Romániai Magyar Zenetársaság által rendezett egyhetes Kodály Zoltán Emléknapokat. Demény Attila, az RMZT elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd Ujfalussy József felidézte Kodály Zoltán életművét. A nyíregyházi Pro Musica leánykórus Kodály-hangversenye következett. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./

1997. március 13.

Március 14-én és 15-én több erdélyi városban és településen kerül sor ünnepi megemlékezésre az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 149. évfordulója alkalmából. Az egyetemes magyarság legnagyobb ünnepét a múlt tanulságainak és a jelen feladatainak tudatosítása jegyében ünnepeljük egy, a demokratikus kibontakozás útján elindult Romániában, első ízben úgy, hogy a kormány, a hatalom nem tekint sanda szemmel ünnepi megemlékezéseinkre, a népek szabadságáért életüket áldozók emléke előtt tisztelgők összejöveteleire. Ellenkezőleg: az 1996. novemberi választások után a román és magyar nép között kibontakozó történelmi megbékélés biztató jeleként tarthatjuk számon, hogy maga Victor Ciorbea miniszterelnök március 15-e alkalmából ünnepi üzenettel fordult a romániai magyarsághoz és az ország egész népéhez. A sajtóban is közzétett üzenet román és magyar szövegét a kormányfő szétküldette a megyei prefektúrákra is. Az RMDSZ és a helyi tanácsok közös szervezésében március 14-én Brassóban, a Drámai Színházban lesz ünnepi megemlékezés, amelyen Takács Csaba ügyvezető elnök képviseli az RMDSZ országos vezetését. Március 15-én Székelyudvarhelyen Markó Béla szövetségi elnök vesz részt és mond ünnepi beszédet az 1848-as szabadságharc 149. évfordulója alkalmából rendezett nagy népgyűlésen. Ugyanaznap délelőtt Máramarosszigeten Kötő József oktatási, művelődés- és egyházügyi alelnök, Nagyváradon Székely István önkormányzati, Aradon, a vesztőhely koszorúzási ünnepségén Nagy Zsolt ifjúságügyi alelnök vesz részt a megemlékezéseken. Ugyancsak március 15-én, este 19 órakor, Kolozsváron, az Állami Magyar Operában a Kodály Zoltán Emléknapok záróhangversenyén, amely szerencsésen egybeesik március 15-e megünneplésével, jelen lesznek az RMDSZ országos vezetői, köztük Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Kötő József, Székely István, Nagy Zsolt ügyvezető alelnökök, továbbá szenátorok, képviselők, önkormányzati tisztségviselők. Hasonló ünnepségekre kerül sor Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson, Bukarestben (a Petőfi Sándor Művelődési Házban), Déván, Csernakeresztúron, továbbá a csíki régió több településén: Balánbányán, a Nyerges-tetőn, Csíkszépvízen és Csíkdelnén. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 14., 987. sz./

1997. május 26.

Romániai látogatásának második napján, máj. 26-án, a Magyar Köztársaság elnöke, Göncz Árpád felavatta az emlékoszlopot, amelyet a Bukarest közelében levő Snagovban állították Magyarország 1956-os miniszterelnökének, Nagy Imrének és társainak emlékére, akiket a forradalom leverése után itt tartottak fogva. Az emlékoszlopot Szilágyi András tervei szerint Budapesten faragták. Erre az alkalomra Snagovba érkezett az akkor fogva tartottak túlélőinek egy csoportja, valamint az 1956-os romániai volt politikai foglyok képviselői. Sokukat azért börtönözték be, mert kiálltak a forradalom mellett. Ezután Göncz Árpád fogadást adott, melyen a román politikai, gazdasági, kulturális élte, az egyházak és a romániai magyarság számos vezetője jelent meg. A magyar államfő a parlamentbe hajtatott, ahol Petre Roman szenátusi és Ion Diaconescu képviselőházi elnökkel tartott megbeszélést, majd ismét találkozott meghívójával, Emil Constantinescu elnökkel, akivel az éppen Romániában tartózkodó Leni Fischer asszony és Daniel Tarschys - az ET Parlamenti Közgyűlésének elnöke, illetve az ET főtitkára - jelenlétében folytatott újabb megbeszélést. Délben a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete Szőcs Ferenc nagykövet adott fogadást a magas rangú vendég tiszteletére, amelyen részt vett Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Takács Csaba ügyvezető elnök, a szövetség parlamenti képviseletének több tagja, az RMDSZ kormányzati tisztségviselői között Tokay György kisebbségi, és Birtalan Ákos idegenforgalmi miniszter. Délután Göncz Árpád beszédet mondott a parlament két házának együttes ülésén. A magyar államfő a két ország kapcsolatában bekövetkezett alapvető fontosságú változásokról szólva rámutatott arra, hogy ezeket a változásokat nemcsak a két ország, hanem Európa és a világ közvéleménye is elismeréssel és megnyugvással fogadta, a magyar-román jószomszédi kapcsolatokat régiónk stabilitásának fontos tényezőjeként tartják számon. Göncz Árpád méltatta a romániai demokrácia és jogállam intézményeit, azt, hogy a parlamentben képviseleti jogot kaptak a nemzeti és etnikai kisebbségek, köztük ? számarányának megfelelően a magyar kisebbség is, és kiemelkedő jelentőségűnek nevezte azt a tényt, hogy az RMDSZ szerepet kapott és vállalt a román kormányban. Ez, mondotta "felelősséget és elkötelezettséget jelent egész Románia boldogulása, demokratikus fejlődése és gazdasági virágzása, euroatlanti csatlakozása mellett, és összeurópai szinten is modellértékű lehet az etnikai kérdések megoldásában". Elégedetten szólt arról, hogy a román kormány a nemzetiségek érdekeinek megfelelő módosításokat fogadott el az oktatási törvényre, valamint a helyi közigazgatási törvényre vonatkozólag, és reményét fejezte ki, hogy a parlament is hasonló értelmű döntést hoz. Az európai integrációról, az egységes Európa megteremtéséről szólva kijelentette, Magyarországnak életbevágó érdekei fűződnek ahhoz, hogy Romániát mielőbb hívják meg a NATO-val folytatott csatlakozási tárgyalásokra. - Este a magyar államfő és kísérete Kolozsvárra utazott, ahol részt vett Kodály Zoltán Székely fonójának díszelőadásán az Állami Magyar Színházban. Az előadáson a megye és a város hivatalosságai és közéleti személyiségei között jelen voltak Alexandru Farcas prefektus, Buchwald Péter alprefektus, az RMDSZ több szenátora és képviselője, a szövetség megyei és városi szervezetének vezetői, megyei és városi tanácsosok, a kormányzó és más demokratikus pártok helyi szervezeteinek képviselői, az erdélyi és kolozsvári szellemi élet kiválóságai. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./

1997. június 28.

Jún. 28-án immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a Kolozsvár melletti Tordaszentlászlón a helybeli RMDSZ és EMKE égisze alatt a hagyományos Szent László-napi kórustalálkozót. Idén több mint húsz különböző hazai és külföldi kórus jelentkezett erre a rangos rendezvényre, többek között a Budapesti Szenátor-Kórus, azaz a Magyar Parlament kórusa. Az ünnepi megnyitóra a helybéli református templomban került sor, ahol Hajdú Zoltán enyingi (Magyarország) református lelkész, országgyűlési képviselő hirdetett igét, majd Szőke Zoltán, a templom lelkésze üdvözölte az egybegyűlteket és ismertette a napi programot. Ezt követően a tordaszentlászlói kórus (karvezető: Guttmann Mihály, a Romániai Magyar Dalosszövetség tiszteletbeli elnöke), valamint a Szenátor-Kórus (karvezető: Iványi Tamás országgyűlési képviselő) hangversenyét hallgathatták meg a résztvevők. A nemzeti imánk eléneklése után a templom cintermében folytatódott az ünnepségsorozat, ahol Szent László mellszobra előtt, koszorúzással egybekötve tisztelgett az ünneplő közönség. Beszédet mondott Boldizsár Zeyk Imre megyei tanácsos, a helybéli RMDSZ elnöke, Buchwald Péter, Kolozs megye alprefektusa, Kóródi Mária, a Magyar Országgyűlés alelnöke. Szavalatok és énekszámok után a helybéli fúvószenekar kíséretében a kórusok felvonultak a faluban a Művelődési Házhoz, ahol a dalkörök fellépésével folytatódott a rendezvény. A délutáni hangverseny előtt a Művelődési Házban beszédet mondott Bárdos Attila polgármester, Boros János, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, Szép Gyula, a Kolozs megyei Művelődési Felügyelőség részéről, valamint Mátyás László, a Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatal Kolozs megyei kirendeltségének munkatársa. A kórusok emlékbe Kodály Zoltán plakettet és zászlószalagot vehettek át.

1997. október 13.

Okt. 9-12-e között Gyergyószentmiklóson vendégeskedett a Bácstopolyán levő Kodály Zoltán Művelődési Egyesület népi tánccsoportja. Gyergyószentmiklós testvérvárosa Bácstopolya. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./

1997. december 24.

Illyés Gyula, a század egyik legnagyobb költője és gondolkodója jelentette ki: a magyarság történelmi, társadalmi kérdései olyan szövevényesek, hogy csak lángelméknek szabadna foglalkozni velük, emlékeztetett Csoóri Sándor a vele készült beszélgetésben. Azonban ez elfogadhatatlan. "Nekünk Széchenyik, Adyk, Teleki Pálok, Kodály Zoltánok és Illyés Gyulák nélkül küszködnünk kell..." Csoóri az egység szükségességét hangsúlyozta: amikor 1996-ban, a Magyarok IV. Világtalálkozója után megszületett a magyar-magyar csúcstalálkozó, az érezte, hogy végre magunkra találtunk. Belpolitikai és külpolitikai hatalmi erők ezt a csúcstalálkozót félresodorták. - Csoóri sorolta a problémákat, hozzátéve: "a legszomorúbb híreket éppen a szerbiai magyarokról hallja az ember, a magyar pártok, ahelyett, hogy összehangolták volna, szétszórták és magára hagyták övéiket. Hol vagyunk már a kilencvenes évek elejétől! Az autonómia gondolatát megszülő akarattól!" "Nehezen mondom ki, de az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai magyarok viselkedése ma igazi kritikája a magyarországi közéletnek és a vajdasági magyar pártok kárhozatos viselkedésének." Ilyen kényes ügyekben a Magyarok Világszövetségének kellene segíteni, vetette közbe Sinkovits Péter. Csoóri helyeselt: "Hiszen ha kezdeményezői voltunk a Duna Televízió megszületésének, a magyar-magyar csúcs létrehozásának, a honfoglalás ezerszáz éves megünneplésének a határokon túl, és sok más egyéb másnak, akkor ilyen belső zavarok megszüntetésében is segítenünk kellene. Nagy baj, hogy egy év óta mi is zavarokkal küzdünk: szervezeti és pénzügyi zavarral. Nekünk sokkal inkább missziósközpontnak és spirituális központnak kellene lennünk, s nem egy parlamentet utánzó kis parlamentnek." - Csoórinak most jelent meg esszékötete Szálla alá poklokra címmel. /Sinkovits Péter: Egységkeresőben. Beszélgetés Csoóri Sándorral, a Magyarok Világszövetségének elnökével. = Magyar Szó (Újvidék), dec. 24.25./

1998. január 15.

Az elmúlt év végén megjelent a Kodály-történet 1997 /Romániai Magyar Zenetársaság, Kolozsvár/ című kötet, amely az 1997 márciusában Kolozsváron tartott Kodály-emléknapoknak állított emléket. Az egyhetes rendezvénysorozaton több anyaországi énekkar és zenekar fellépett. Az akkor megtartott tudományos konferencia előadásaiból szerkesztette a kötetet Margitházi Beja. Az előadásokon bemutatták Kodály Zoltánt, a zeneszerzőt /Ujfalussy József, Benkő András, Angi István és Eösze László/, a népzenekutatót /Vikár László, Sárosi Bálint, Almási István/ és a pedagógust /Forrai Katalin, Szenik Ilona/. Helyet kapott a könyvben az emléknapok műsorfüzete is. - A Kodály nevével fémjelzett zenei nevelési rendszert Romániában még az alternatív zenepedagógiai koncepciók listájáról is törölték. Kolozsváron, a Zeneművészeti Főiskolán nemcsak Kodály zenei anyanyelvét nem lehet tanulni, de anyanyelvén sem tanítják. Megdöbbentő, hogy Kodály-remekművek milyen késéssel jutottak el Erdélybe: a Psalmus Hungaricus 1994-ben, 71 évvel az ősbemutató után, a Budavári Te Deum erdélyi bemutatója 1997. márc. 15-én, a Kodály-emléknapok záróhangversenyén volt. /Németh István: Egy könyvbemutató margójára. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 15./

1999. november 29.

Nov. 27-én Marosvásárhelyen rendezett tanácskozást a karnagyokkal a Seprődi János Kórusszövetség, a munkáját immár a teljes Kárpát-medence magyar kórusaira kiterjesztő, Csíkfalván székelő nemzetközi szakmai szervezet. A megjelenteket Nagy Ferenc karnagy-elnök köszöntötte. Beszámolt a szövetség 1999. november 12-i alakuló ülése nyomán megszületett magyarországi tagozatról, illetve arról, hogy legutóbb négy anyaországi - jászberényi, tangelici, tatai és mórahalmi - kórussal gyarapodott a Seprődi János Kórusszövetség. Csíky Csaba, a szövetség és egyben az erdélyi magyar karénekesek első magyar nyelvű zenei közlönye, az Erdélyi Kórus felelős szerkesztője is jelen volt. A tervek szerint 2000. augusztus 20-án Marosvásárhelyen 1000 tagú vegyes kar fogja megszólaltatni többek között a Szózatot, a Himnuszt és Kodály Zoltán Ének Szent István királyhoz c. nagyvegyeskari művét. A nyolc anyaországi, két szlovákiai, egy-egy kárpátaljai, délvidéki kórus mellett sikerült kijelölni azokat az erdélyi énekkarokat, amelyeknek tagságából is összeáll az 1000 tagú vegyes kar. Augusztus 4-én itthon, az ezt követő napokban pedig Erdély különböző nagyobb városában, az ünnepség során pedig Budapesten, majd Galántán lépnek fel. El kell készíteni a Kárpát-medence zenei rendezvényeinek és kórusainak naprakész térképét, javasolták a mostani tanácskozáson. /Járay Fekete Katalin: Egy szinttel fennebb kellene lépni. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 29./

2000. január 7.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Kolozs megyei szervezete érdemdiplomával tüntette ki Csalah Márta nyugalmazott zenetanárnőt a hazai zeneoktatás terén kifejtett tevékenységéért. Csalah Márta zeneóvodája két évtizeden át a magyar népzenét felkaroló, Kodály Zoltán nevével fémjelzett zeneoktatás fellegvára volt Kolozsváron. Csalah Márta a kolozsvári zenelíceum magyar tagozata megmaradását is segítette, hiszen az ő keze alól került ki az I. osztályba jelentkező gyermekek jelentős hányada. Kolozsvár zenész- és zenét szerető/fogyasztó társadalmának nagy része 1960 és 1980 között Csalah Márta zeneóvodájában "fertőződött". /Csalah Márta kitüntetése. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 7./

2000. október 14.

Szept. 24-29. között a kolozsvári Állami Magyar Opera társulata Hannoverben lépett fel Kodály Zoltán Székelyfonójával az Expo Hannover budapesti kormánybiztosi hivatal meghívottjaként. Demény Attila rendező emlékeztetett: a Székelyfonó 1991-es bemutatását a kolozsvári kritika elutasította. Ezt ellenpontozta, hogy az előadásról készült MTV-film a legjobb operafilm díját kapta az 1993-as párizsi filmfesztiválon. Simon Gábor igazgató elmondta, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala is segítségünkre volt a meghívásban. Hannoveri előadásuk sikerét a szűnni nem akaró taps jelezte. Az igazgató elmondta, hogy a következő évad nem lesz szokványos évad. A magyar millennium esztendejében kilátás van arra, hogy több magyarországi vendégjátékon vehetnek részt. A millenniumi rendezvények színhelye a budapesti volt Ganz-gyár csarnoka, amelyet nemcsak színház- és operaelőadások bemutatására, hanem valóságos magyar kultúracsarnokká alakítanak át. /Hintós Diana: A hannoveri világkiállítás meghívottja volt a kolozsvári Állami Magyar Opera. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./

2000. november 3.

Okt. 20-22. között rangos nemzetközi konferencia színhelye volt Nagyenyed református vártemploma és a Bethlen Gábor Kollégium díszterme. Gert Schutte hollandiai parlamenti képviselő keresztyén iskolai oktatás: a szülők, az állam és az egyház c. előadását Hannie Herman-Mostert ismertette, majd Jan Geersing, a hollandiai Friesland polgármestere a gyakorlati keresztyén oktatásról értekezett. Ezek után dr. Szőcs Éva az Életvédelem és magzatvédelem c. kötetet ismertette, mely a komáromi és nagyváradi nemzetközi konferenciákon elhangzott előadásokat foglalta össze s mely anyag a Királyhágómelléki Református Egyházkerület kiadásában látott napvilágot. Este a kolozsvári Állami Magyar Opera művészei Kodály Zoltán Székelyfonójából részleteket adtak elő. Dr. Juhász Tamás kolozsvári teológiai tanár a XIX. századi kollégiumi liberalizmusról tartott előadást, dr. Berthold Köber nagyszebeni teológiai professzor az erdélyi szászok egyházáról és iskolájáról értekezett, dr. Csűry István nagyváradi generális direktor a nevelés tekintélyéről tartott színvonalas előadást, Ben Nitraw, a hollandiai Manddat Alapítvány elnöke a holland református egyházak tevékenységét ismertette, Demény Attila, a Romániai Magyar Zeneszerzők Társulatának elnöke a hazai zenei oktatás gondjait fejtegette, Tőkés Elek kolozsvári egyházkerületi tanácsos egyházi iskoláink jelenéről és jövőjéről értekezett. A magyarlapádi Pirospántlikás népi együttes magyar népdalokkal emelte az est hangulatát. A vasárnapi istentiszteleten dr. Tőkés István kolozsvári teológiai professzor hirdette Isten igéjét. Pápai Páriz Ferenc kollégiumi rektorprofesszor emlékplakettjének leleplezése után megkoszorúzták a Gergely István kolozsvári szobrászművész által készített emlékplakettet. A plakett szövege: "A lélek csendességének és ezzel együtt az egészségnek fundamentuma, a léleknek Istennel való megbékélése, mely minden jóságos cselekedetnek is és bölcsességnek is kútfeje PÁPAI PÁRIZ FERENC 1649-1716 az orvostudomány doktorának és a jeles nagyenyedi kollégium nyilvános professzorának emlékére állíttatta a református eklézsia az Úr 2000. esztendejében." /Győrfi Dénes: Templom és iskola. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 3./

2001. március 29.

Az Agapé gyermekprogram a Kodály Zoltán nevével fémjelzett, félévszázados múltra visszatekintő zeneóvoda eszmekörén alapszik. Elsősorban a zene erejét használják fel a gyermekek harmonikus testi-lelki fejlődése érdekében. Az Agapé-program négyágú rendszerré fejlődött. Az első ága a Tücsökzene/zeneóvoda, a második ága kisiskolásoknak címzett Játszóház, a harmadik a Pimpimpáré, amely főleg a hátrányos helyzetű gyermekcsoportokon segít, a negyedik gyermekirányultságú felnőttképzést célozza Tálentum címen. 1995-ben a svájci HEKS (Hilfswerk der Evangelischen Kirchen Schweiz), segítségével Kolozsváron létrehozták az Agapé Életvédő Alapítványt és megvásárolták a Tücsökház néven ismert ingatlant. Márciusban újraindították a zeneóvoda kiscsoportját. A gyógytorna csoportot is újra beindítják. /László Bakk Anikó. = Az AGAPÉ-gyermekprogram. = Szabadság (Kolozsvár márc. 29./

2001. május 12.

Kolozsváron, a Györkös-Mányi Albert-emlékházban Elindultam szép hazámból címen Bartók Béla születésének 120. évfordulóján Bartók Béla és Kodály Zoltán népdalfeldolgozások, népdalok, nóták, csárdások hangzottak el. Az esten a kolozsvári magyar opera művészei léptek fel. /Elindultam szép hazámból. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./

2001. május 21.

Máj. 19-én Kolozsváron a Diákművelődési Házban köszöntötték 75. születésnapján Kallós Zoltán folklórkutatót. Megjelent többek között Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Boros János, Kolozsvár alpolgármestere, Kerekes Sándor, a megyei tanács alelnöke, Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Halmos Béla, a magyar táncház-mozgalom egyik "nagy öregje." Sebő Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője, a magyarországi táncházmozgalom egyik alapítója mondott ünnepi beszédet. Az RMDSZ nevében Markó Béla, a Kriza János Néprajzi Társaság és az Erdélyi Magyar Néprajzi Társaság nevében Tánczos Vilmos köszöntötte a folklórkutatás "élő klasszikusát", az MVSZ nevében pedig Patrubány Miklós mondott méltató szavakat. Több budapesti együttes is fellépett a műsoron, Kallós-gyűjtéseket játszott a magyarlapádi Pirospántlikás és a kolozsvári Zurboló együttes, válaszúti táncokat adott elő a szintén kolozsvári Ördögtérgye. Ezenkívül muzsikált még a kolozsvári Tarisznyás, az erdélyiként meghatározott Palló, valamint a Bodzafa együttes, amelynek énekese, Panek Kati szintén meleg szavakkal köszöntötte Kallós Zoltánt. Fellépett még a moldvai Ónodi Marika, Petrás Marika, a széki Csorba János, valamint Kóka Rozália. Ezután a vendégek Kallós Zoltán szülőfalujába, Válaszútra voltak hivatalosak születésnapi vacsorára. Kötő József, az EMKE, Bálint-Pataki József a Határon Túli Magyarok Hivatala, Elekes Botond a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának jókívánságait adták át. Tőkés László püspök adta áldását az ünnepeltre és életművére. /Sándor Boglárka Ágnes - Valkai Krisztina: A szeretet és az azonosulás életműve. A 75 éves Kallós Zoltánt köszöntötték. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./ A bejáratnál maga a házigazda fogadta a vendégeket, a teremben pedig a kolozsvári Ördögtérgye néptáncegyüttes mezőségi népviseletbe öltözött tagjai segítettek az eligazodásban. Markó Béla, az RMDSZ elnöke megjegyezte, nem csak a Szövetséget képviseli, hanem magánemberként is részt vesz az ünnepségen. "Kallós Zoltánnak mindannyian tanítványai vagyunk. Mindannyiunk számára fölfedezte a hiteles népdalt, népzenét, ami által egy másik Erdélyt ismertetett meg velünk" - mondta. Tánczos Vilmos a Kriza János Néprajzi Társaság nevében szólalt fel. Kiemelte, Kallós Zoltán a gyűjtésekre és nem az anyagok feldolgozására összpontosított, aminek értéke most érezhető, amikor már szinte nincs mit gyűjteni. "Zoli bácsi élő klasszikusunk, Kodály Zoltán-i, Bartók Béla-i, Martin György-i mércével mérhetjük munkáját" - mutatott rá. - "Nyugodt lélekkel búcsúzom. A népzenét, ha ilyen közönsége van, és ilyen gárda áll a hátam mögött, nem kell félteni" - vallotta Kallós Zoltán. /Mindannyian Kallós-tanítványok vagyunk. A népzenei élet színe-java köszöntötte a hetvenöt éves néprajzkutatót. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./


lapozás: 1-30 | 31-60 ... 271-283




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék